Kiemelt AJÁNLATUNK

Narancsvirág Egészségkuckó
Bótáné Kádas Ella vagyok. 25 évig dolgoztam szívvel-lélekkel német szakos középiskolai tanárként, hiszen gyermekkorom óta csak tanárnő szerettem volna lenni. Ám mellette párhuzamosan már nagyon régóta érdekelt a természetgyógyászat is. Szeretett fiam elvesztése után 2 évvel döntöttem úgy, hogy komolyabban is tanulmányozom azokat az alternatív gyógyító módszereket, melyekkel – orvosi végzettség nélkül is – számos testi és lelki betegségen lehet segíteni. A modulvizsgákat és a szakvizsgát követően 2008 elején szereztem meg az államilag elismert kineziológus képesítést az Egészségügyi Szakképző- és Továbbképző Intézetben. Kineziológiai kezeléseim mellett a test-lélek-szellem harmóniáját BACH- VIRÁGTERÁPIÁVAL PREPARE / ENRICH HÁZASSÁGI TANÁCSADÁSSAL DIAPOZITÍV MAGZATKORI STRESSZOLDÁSSAL, METAMORF MASSZÁZZSAL, ÉFT TECHNIKÁVAL és REIKI ENERGIÁVAL is segítem. Tanári énem, hosszú évek pedagógusi tapasztalata, kreativitása és természetgyógyász lelkem segíteni akarása jelenik meg az alábbi tréningeken is. STRESSZKEZELŐ CSAKRAMEDITÁCIÓS ÖNBIZALOMERŐSÍTŐ BABAVÁRÓ 3 az 1-ben GENERÁCIÓS tréning Forduljon hozzám bizalommal, hiszen a titoktartás, mint egészségügyi dolgozóra, rám is vonatkozik.
Bódi Zsolt Egyéni vállalkozó
Cégünk 1994 óta foglalkozik különféle tűzijátékok lebonyolításával. Referenciái közt a születésnapi partyk mellett a céges rendezvények ugyan úgy megtalálhatóak, mint a falunapok, vagy városi nagyrendezvények tűzijátékának lebonyolítása. Bővebb felvilágosításért, árajánlatért keressen minket telefonon bizalommal! Egykori és leendő partnereinknek állunk rendelkezésére.
Európa Panzió
Az Európa Panzió a barokk Eger gyöngyszeme a város régi korzóján a patinás Deák Ferenc úton épült. Az Érsekkert és a gyógyfürdő szomszédságában, látótávolságra a Bazilikától, néhány percre a sétáló belvárostól található. A 2003-ban nyílt elegáns családias hangulatú, panzió 10 kényelmes, fürdőszobás szobával várja vendégeit, parkolási lehetőséggel az udvarban. A bababarát panzió etetőszéket, fürdőkádat, babaágyat, teakonyha használatot biztosít a kisgyermekekkel érkező családoknak. Vendégváró kávézó, szépségszalon, barátságos terasz marasztalja visszajáró és új vendégeit. Szíves vendéglátással egész évben várja Önöket a Hruska Család.
 
Mercesvillati_bannervargaudio.huEger és vidékeGajdos

Horoszkóp

Harmonet

Szerdai angyali üzenet: emberi kapcsolatok

Sokatoknak a kapcsolatok okozzák a legnagyobb fejtörést és a legtöbb szenvedést - mi lenne, ha megpróbálnátok másképp, az egység szemszögéből nézni önmagatokat és másokat?

Heti vagyonhoroszkóp 2012. február 22-től 28-ig

Vagyoni helyzetre, lehetőségekre vonatkozó horoszkóp.

Szerdai HarmoNet horoszkóp 2012-02-22

Ma nagyon vágyunk a kötődésre, romantikus hangulatban leszünk. A szívünket, lelkünket beleadjuk a kapcsolatunkba, bár cserébe elfogadást és gyengédséget kérünk. Inkább a szerelem érzelmi tartalma érdekel minket. Ma lábfejünk lesz érzékenyebb, jól tesszük, ha lapos sarkú csizmát viselünk. Ma érdemes lábfürdőt vennünk, gyógyító növényekkel. Talán a legalkalmasabb lábunk megnyugtatására a kamilla. Utána használjunk speciális lábápoló krémet!

Magyarország napi Harmóniakártyája (2012-02-22)

Ma megértheted, hogy a valódi erő az önzetlenségben és a kedvességben rejlik.

A vonzás törvénye a gyakorlatban

Nagyon sokféle elképzelés él a köztudatban a vonzás törvényével kapcsolatban. Van aki esküszik rá, és van, aki még a létét is tagadja, mindössze afféle ezoterikus babonának tartja. Természetesen mindenki saját tapasztalata szerint ítéli meg ezt a törvényszerűséget. "Legyen neked a hited szerint" - tartja a mondás. A legjobban talán akkor jársz, ha nem utasítasz el semmit, de nem is hiszel el mindent automatikusan, amit ezzel kapcsolatban írtak, és olvastál. Inkább vizsgálj meg néhány jelenséget a saját életedben és tedd fel a kérdés magadnak: "Vajon mit is jelenthet mindez számomra? Miben és hogyan használhatom ezt a törvényt életminőségem megváltoztatására?" Ha valóban érdekel a válasz, akkor a saját mentális és érzelmi szokásrendszeredre érdemes éberré válnod.

Magyarország napi Harmóniakártyája (2012-02-21)

Ma engedj a csábításnak, add meg magad a kísértésnek és élvezd a felszabadító élményt!

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelemhoroszkóp 2012.

A tavasz illata csábításra hív. Ilyenkor éledezik a természet, és éledezik a vágy. A magát meg-megmutató, kellemes erejű napsütés flörtölésre csábít. Mindenkit, nemcsak azokat, akik még magányosak...

Változtasd meg a sorsod! - az Astraea szerepe

A (nyugati) asztrológia hemzseg az olyan égitestektől, amelyek neve a görög-római mitológiából származik, így megértésük kulcsa is mítosz.

Nagy tavaszi karrierhoroszkóp 2012. (2)

A tavasz sokaknak hoz új reményt és lehetőséget: kiutat a válságból, új munkahelyet vagy a meglévő megszilárdítását, illetve jó iránymutatást kaphatnak egy esetleges váltáshoz. Tudd meg, mikor várható változás.

Nagy tavaszi karrierhoroszkóp 2012.

A tavasz sokaknak hoz új reményt és lehetőséget: kiutat a válságból, új munkahelyet vagy a meglévő megszilárdítását, illetve jó iránymutatást kaphatnak egy esetleges váltáshoz. Tudd meg, mikor várható változás.

Fa-horoszkóp

Ha hihetünk az ókori kelta csillagjósoknak, érdemes utánanéznünk, hogy mikor és melyik fa jegyében születtünk. Ez ugyanis sok kérdést megmagyarázhat a személyiségünkkel, párkapcsolatunkkal vagy akár a hivatásunkkal kapcsolatban.

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

A házasságok az égben köttetnek - tartja a mondás. De még a párkapcsolat milyenségét is befolyásolják a bolygók. Ez a magyarázat a "meglátni és megszeretni" aranyigazságára. Akit az égiek egymásnak rendeltek, azok ezt megérzik. Ha pedig nincs áldás egy ka
EGERKAPU_HAVIJUHÁSZVIN_HAVISZÉPÍTÉSZEGER_HAVISUPERFORMA_HAVIMVFPdobó vár